A KECSKÉDI HORGÁSZ EGYESÜLET

HORGÁSZRENDJE

Kecskédi Öreg-tó, víztérkód: 11-029-1-5

A tó halállományának védelme és őrzése, a vízi és parti környezet megóvása mindannyiunk közös érdeke, ezért kérjük a horgásztársakat, illetve egyéb célból a vizünkre látogatókat, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg a tó és környéke védelme, tisztasága érdekében. Amennyiben szabálytalanságot, vagy környezeti problémát észlel, úgy bejelentését megteheti a következő telefonszámon: 06703402815

A kecskédi Öreg-tavon való horgászat során minden horgásztárs köteles betartani a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény, ill. a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet, illetve a jelen horgászrend szabályait. A szabályok ismeretének hiánya a felelősség és az esetleges jogkövetkezmények alól nem mentesít. Az egyesület vezetősége az alábbiakban részletezett helyi szabályokat állapítja meg:

· A vízparti tartózkodás rendje

· A parti sávban horgászállást, stéget építeni az elnökség engedélyével lehet.

· A horgászhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik, tehát foglalt hely nincs. A Fő utca felőli parton kialakított stég bárki által használható, azonban mozgáskorlátozott horgásztárs kérésére a nem fogyatékkal élő horgász köteles azt átadni.

· A horgászhelyek kialakítását az egyesület vezetősége végzi, alapvetően a közösségi munkavégzés keretében.

· A horgász köteles tisztán, rendben hátrahagyni a horgászhelyét, illetve a keletkező szemetet magával vinni, vagy a kihelyezett gyűjtőkukákba elhelyezni.

· A víz és a tópart szennyezésének megakadályozása közérdek, tehát minden horgász kötelessége.

· A tó környezetéhez tartozó partszakaszon óvni és védeni kell az állatvilágot, növényzetet és a telepített faállományt.

· A környezet tisztaságának megőrzése érdekében a horgászegyesület illemhelyet tart fenn és kötelezővé teszi a használatát.

· A tó és környékének rendben tartása és rendszeres takarítása a horgászegyesületi tagok éves közösségi munkavégzési kötelezettségük keretében történik.

· A közösségi munkaórakeret mind a felnőtt, mind pedig az ifjúsági horgászok esetében évi 20 óra. A tókörnyéki takarításban a gyermekhorgászok is részt vehetnek.

· Aki a jelzett óraszámot teljesíteni nem tudja, az elnökség által meghatározott munkamegváltási díjat köteles megfizetni az egyesület részére.

· Gépkocsival, motorkerékpárral, segédmotor-kerékpárral csak a kijelölt parkolóhelyeken szabad parkolni, azon túl közlekedni tilos.Kivétel engedéllyel rendelkezők.

· Vízben, vagy vízparton járművek mosása szigorúan tilos.

· A horgászegyesület a parti sávban sétálóutat, szalonnasütőt, ill. pihenőhelyeket biztosít a szabadidő hasznos eltöltésére.

· A tavi völgyzárógátról horgászni tilos.

· A tó környezetében tartózkodók, illetve a pihenőhelyeket igénybe vevők kötelesek óvni a környezetet, betartani a tűzvédelmi előírásokat, tartózkodni a horgászok szükségtelen zavarásától (ebben a körben az egyesület megbízottjainak utasításait megtartani), továbbá a horgásztársak kötelesek lehetővé tenni a tó körüli sétány használatát. A tó környékén kutyát sétáltatni kizárólag pórázon szabad.

II. A horgászatra vonatkozó szabályok

· A felnőtt horgász kettő, az ifjúsági horgász egy horgászkészséggel (készségenként legfeljebb 2 db horoggal – kivéve a gyárilag szerelt műcsalikat) horgászhat. A gyermekhorgász egy horgászkészséggel (amin l db horog lehet), továbbá a 14 éven aluli gyermekhorgász csak felnőtt felügyeletével horgászhat. A gyermekhorgász célzottan kizárólag egyéb halra horgászhat.

· A horgászkészségeket legfeljebb 50 m távolságra szabad bedobni a szemben horgászó társak védelme érdekében.

· Horgászbot tartónak faágat használni tilos.

· Csónakból horgászni tilos. Az egyesület csónakjait magáncélból használni tilos.

· A tófarokban a táblákkal határolt területet kizárólag az egyesület tagsága veheti igénybe, ott napijeggyel horgászni tilos.

· A műtárgyaktól számított 5 méteren belül tilos a horgászat.

· A horgászat 0-24 óráig engedélyezett, azonbansötétedés után a horgászhelyet távolról is jól látható módon kell megvilágítani.

· A felkínált csalit csak dobással szabad a kívánt helyre bejuttatni. A horgászat csak partról megengedett. Tilos a vízben állva horgászni. Etetőanyagként kizárólag megfelelő minőségű – penészmentes és természetes úton lebomló – etetőanyag használható.

· A 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 8. és 9. mellékletében foglaltak irányadóak a fogható halfajok fajlagos tilalmi ideje, ill. kifogható alsó mérethatára vonatkozásában. A tavon megtalálható vagy rendszeres telepítésekkel érintett halfajok vonatkozásában az alábbi eltérő szabályokat állapítja meg:

név                             tilalmi idő                                méretkorlátozás                                           súlykorlátozás

amur                                -                                       legalább 50 cm                                                         -

balin                     03. 01. – 04. 30.                         legalább 40 cm                                                         -

csuka                    02. 01. – 03. 31.                          legalább 50 cm                                           legfeljebb 5 kg

harcsa                  05. 02. – 06. 15.                          legalább 60 cm                                                       -

ponty    feloldva hatósági engedély alapján         legalább 34 cm                                           legfeljebb 5 kg

süllő                    03. 01. – 04. 30.               legalább 40 cm legfeljebb 65 cm                                      -

· A tilalmi idő vagy méret- és súlykorlátozás alá eső halakat, továbbá az aranykárászt és a compót elvinni tilos, ezeket kifogás után azonnal, kíméletesen vissza kell engedni a vízbe. A hal hosszát a fej elejétől a farok tövéig kell mérni. Mérleg használata kötelező, ellenőrzés esetén az ellenőr mérlege mérvadó. Tilalmi idő alatt az adott halfajra célzottan horgászni tilos. Invazív idegenhonos halfajokat (különös tekintettel a törpeharcsára) visszaengedni tilos. A kifogott hallal kíméletesen kell bánni, visszaengedés előtt a horog ütötte sebet speciális fertőtlenítő spray-vel kezelni kell.

· Ragadozó halak horgászata esetén a "nyeletés" kerülendő. A horgot mélyre nyelt hal esetében a horgász köteles a zsinórt a hal szája előtt elvágni.

· Mennyiségi korlátozások:

 Méret és darabszám korlátozással védett halfaj (beleértve az amurt is) éves korlátozása:

  • felnőtt kategória és jogi személy: 25 db – ebből 10 db ragadozó hal
  • kedvezményes felnőtt kategória: 15 db – ebből 7 db ragadozó hal
  • ifjúsági kategória: 15 db – ebből 7 db ragadozó hal

 A napi, ill. heti mennyiségi korlátozás:

  • felnőtt horgász (kedvezményes felnőtt is) és jogi személy esetében 3 db méret és darabszám korlátozással védett halfaj, 5 kg egyéb hal
  • ifjúsági horgász esetében 2 db méret és darabszám korlátozással védett halfaj, 5 kg egyéb hal
  • gyermekhorgász esetében 3 kg egyéb hal

· A halat eladni és cserélni tilos.

· A megtartott halat a horgászat befejezéséig szákban, pontyzsákban, vagy szájbilincsen kell élve tartani, a kifogás idejét a fogási napló megfelelő sorába beírni.

· Lékhorgászat:

Lékhorgászatot felnőtt horgász – ifjúsági horgász pedig csak felnőtt horgász jelenlétében – folytathat. Gyermekhorgász lékhorgászata tilos. A horgászatra használt lék 20 cm-nél nagyobb nem lehet, amelyet távozáskor jól láthatóan meg kell jelölni.

Lékhorgászat legalább 10 cm vastag, egybefüggő jégfelületen, saját felelősségre folytatható. A lékhorgászat csak világos napszakban megengedett, sötétedéskor azt be kell fejezni, ezt követően a jégen tartózkodni tilos.

III. Napijegyes horgászat eltérő szabályai

· Napijegyes horgász köteles a horgászatra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, az egyesület horgászrendjét és a közösségi együttélés szabályait betartani. Szabályszegés esetén nem hivatkozhat a fenti ismeretek hiányára.

· Elvihető halmennyiség: napijeggyel a méret és darabszám korlátozással védett halfajok (nemes halak) közül kizárólag 1 db ponty vihető el (legfeljebb 5 kg-os súlyhatárig), keszegfélék 3 kg-ig vihetők el.

· Ragadozó hal fogására irányuló módszerek nem alkalmazhatóak. Halőri felszólításra a napijegyes horgász köteles az alkalmazott végszereléket bemutatni.

· Napijeggyel 24 órás időtartamban lehet horgászni.

· Amennyiben napijegyes horgász cselekménye, magatartása sérti az egyesület horgászrendjét, a jelen szabályzatba foglaltakat vagy a közösségi együttélés szabályait, úgy az egyesület halőrei jogosultak területi jegyét (napijegyét) bevonni és az egyesület által kezelt vízterületen történő horgászattól eltiltani. Az eltiltás 1 hónaptól 5 évig terjedhet. Kirívó szabálytalanság esetén rendőrségi feljelentésre is sor kerül, amelynek eredménye nem befolyásolja az eltiltás alkalmazhatóságát.

IV. Záró rendelkezések

A horgász köteles a horgászat megkezdése előtt megismerni és a horgászat során betartani a bevezető részben felsorolt, horgászatra vonatkozó jogszabályok, valamint a jelen horgászrend rendelkezéseit. Amennyiben a fentiek megsértése bűncselekményt, vagy szabálysértést valósít meg, úgy minden esetben rendőrségi feljelentésre kerül sor. A horgászrend megszegése esetén a vezetőség a szabályszegő horgászt a területi jegy váltásától eltilthatja, vagy egyesületi tag esetében az alapszabályban foglalt fegyelmi eljárást kezdeményezheti.


Hatályos: 2025. július 1-jétől


Kecskédi Horgász Egyesület